Sesshoumaru és Sanaé históriája
2006.03.24. 14:32
13.rész
Egy fiatal, szép nő teste körül zokogó asszonyok térdeltek. A lány álmatagon tekintett a semmibe. Feje mellett egy nyaklánc hevert. És egy fuvola. A nő fölött szellemek lebegtek. Az asszonyok nem látták őket. De ő igen. Az egyik, egy félelmetes, háromszemű, odaszállt az arca elé. Nevetett. Egészen közel dugta agyaras pofáját hozzá.
- Sara, mi képesek vagyunk valóra váltani a vágyadat! –a szellem hangja mély volt, mintha egy másik világból fakadt volna. A lány a harmadik szemben meglátta magát. –A szellemi erőd segít nekünk felerősíteni a hatalmunk. Add át a testedet, és képes leszel megölni Inuyashát és megszerezni a Tetsusaigat –a nő lélegzete elakadt –Mi van, Sara? Nem akarod, hogy Sesshoumaru megtudja az érzéseidet?
- Sesshoumaru… --a nő fájdalmasan ejtette ki a nevet. –Gyönyörű Sesshoumaru nagyúr…
A Nap lassan lenyugodott a hegyek között. A kanyon mély volt, benne ködfoszlányok úsztak. Egy vidám, női hang szárnyalt föl a magasba.
- Hé, Yaken, próbáljunk ki néhány nyelvtörőt!
- Mit?
- Itt kezdjük! Piros Yaken, kék Yaken, arany Yaken.
- Piros Yaken, kék Yaken, arany Yaken.
- Yaken, te ebben jó vagy… Piros Yaken, kék Yaken, zöld Yaken.
- Ezt nem csinálom tovább.
- Miért nem? Gyerünk, mondjad!
Sesshoumaru megállt. Yaken beleütközött a lábába, és hátraesett.
- Mi a baj, Sesshoumaru? –Sanaé kíváncsian fordította félre fejét.
A férfi nem válaszolt. Halk fuvolaszó szállt feléjük. A hang közeledett. A sötétségből egy nő alakja bontakozott ki. Ő fuvolázott. A szeme csukva volt. Mikor már elég közel ért Sesshoumaruhoz, abbahagyta a játékot, és féltérdre ereszkedett. Nem nézett fel, lehajtotta fejét. A hangja gyenge suttogás volt csupán.
- Régen volt már, Sesshoumaru nagyuram.
- Ki vagy? –Yaken előrébb lépett. –Sesshoumaru nagyúr ismerőse?
A nő felemelte fejét, és egyenesen Sesshoumaru szemébe nézett.
- Én vagyok… Sara.
Sesshoumaru hallgatott, rezzenéstelen, komor arccal, pislogás nélkül nézett le a nőre. Egy ködfolt lebegett az arca elé. Yaken közelebb lépett urához.
- Ki?
A nő kissé hevesen, ijedten felelt.
- Elfelejtetted mi történt Asano kastélyánál?
- Asano kastélya… -Sesshoumaru lassan felelt, és nagyon komoly volt.
-Sesshoumaru nagyurat először az Asano kastélyánál történt heves dolgoknál láttam meg… -- kicsit hallgattak, majd a nő felállt –Sesshoumaru nagyúr.
- Nem emlékszem semmi olyanra –a férfi válasza hideg volt. Elindult. Elment a nő mellett. Aki hátrafordult.
- Kérlek, várj! A vágyaidat akarom megvalósítani!
Sesshoumaru megállt, hátrasandított.
- „Vágyakat” mondtál?
- És ha a vágyaid valóra válnak, akkor elfogadod az érzéseimet, amiket őrzök? –A nő, ajkán halvány, alig észrevehető félmosollyal, szíve elé emelte fuvoláját.
- Ne légy ilyen ostoba! –Yaken erőszakosan a nő mögé csörtetett. De csak a hátának beszélt. A kis gnóm nagyon ideges lett, dühösen kiabált –Egy egyszerű halandó, mint te, sosem fogja tudni kielégíteni Sesshoumaru nagyúr kívánságait!
Ekkor egy hűvös hang dermesztette meg.
- Yaken, -Sesshoumaru hátrafordította fejét, dühösnek tűnt –maradj csendben.
A gnóm levegő után kapkodott.
- Értem.
Sara elmosolyodott. Magabiztos elszántsággal hajtotta lejjebb fejét. Keményebb hangon szólalt meg.
- Bármi áron teljesítem Sesshoumaru nagyúr vágyait.
Sesshoumaru morrant egyet. Elfordította tekintetét.
- Tégy, ahogy jónak látod.
- Igenis.
A nő megfordult, és sietős léptekkel indult el. Mikor Sanaé mellé ért, nem nézett rá a lányra, még csak tudomást sem vett róla, mintha ott sem lenne. Csupán egy pillanatra meglassította lépteit. Sanaét kifejezetten idegesítette. Ő se nézett rá. Yaken teljesen ledöbbent.
- Mi van vele? –Majd urához fordult –Nagyuram, mi volt azzal a halandóval?
Sesshoumaru elindult.
- Nem ember volt… --Yaken, sőt, még Sanaé is meglepődött –Szellem? Nem, ha eredetileg ember, akkor eleve rossz kísérlet lenne.
- Micsoda?! –Yaken nem értette.
Sanaénak nem tetszett, hogy a szellem megint magára hagyta. Yaken nem is mert tiltakozni, mikor elindult, egyedül. A békaszellem már tartott tőle eléggé ahhoz, hogy meg se kísérelje visszatartani. A lány ment, amerre a lába vitte. Mélyen elmerült gondolataiban. Arra a Sarara gondolt… és arra, ahogy Sesshoumarura nézett. Hogy mit mondott neki. Sanaé megborzongott. Furcsán érezte magát… de nem akarta megtudni, hogy miért. Ekkor ezüstös fénygömbre lett figyelmes, mely a fák közé ereszkedett. A gömb szertefoszlott. Sanaé beugrott a bokrok közé, és felébresztette maga körül a védőpajzsát, nehogy a szellem felfedezze.
Sesshoumaru néhány lépés után megállt egy kiemelkedően hatalmas fa előtt. Felnézett rá. Sokáig állt ott, mozdulatlan.
- Emlékszel már?
Sara alakja bontakozott ki a sötétből. Egészen más ruhában volt… mint valami harcos. Sanaé szeme kerekre tágult. A Tetsusaigát tartotta a kezében…
- Igaz, akkor a fánál pihentél –a nő töretlen tempóban haladt a férfi felé, aki nem mozdult. Majd megállt, nem messze tőle. –Sosem fogom elfeledni, mi történt akkor régen… Addig azt hittem, senki sem olyan vonzó, mint te, így hát tovább néztelek. Aznap, elmentem egy közeli mezőre, hogy virágot szedjek neked, Sesshoumaru nagyúr. Abban az egyszerű dologban, lenyűgözött a hihetetlen boldogság, amit az okozott nekem… --hallgattak, de nem túl hosszan –Apám erőszakosságát nem lehet feledni. Még én sem esedezhetem eleget a tetteiért.
- A fuvola… --a nő kissé meglepődött. Sesshoumaru még mindig a fa lombjára meredt. –Abban az időben, egy fuvola hangját hallottam.
- Igen… --a nő elővette a hangszert –ez volt az a fuvola.
Lágy szellő fújdogált. Halk fuvolaszó kísérte a levelek zizegését. Sanaé lenyűgözve figyelt. Sesshoumaru még mindig ugyanúgy állt. Sara viszont leült a fa egyik gyökerére, s a hangszerén andalító dallamot játszott. Hosszan emlékeztek. Majd a nő abbahagyta. Felnézett. Maga elé meredt.
- Nem sokkal később… Asano kastélya porig égett. –Sara hangja gyenge volt, halovány, mint eddig is –Az, aki felgyújtotta, az apám volt, Asano Soujyu. Elkezdett félni tőled és megőrült. Eldöntötte, hogy felégeti a kastélyt és megöli magát... Nincs szándékomban okolni ezért, Sesshoumaru nagyúr. Végül is, az én elmeileg leépült apám oka volt az… Nem sokkal később, csatlakoztam egy templomhoz, és Buddha papnője lettem. Imádkoztam halott apámért, és a kastélybeli szolgákért. Habár nemsokára –legyen az büntetés vagy a Sors- Egy újfajta betegség áldozata lettem és nyilvánvalóvá vált, hogy már nem házasodhatok… Megőriztem az érzéseim irántad, Sesshoumaru nagyúr, de elköszöntem ettől az élettől. Azonban, akkor feltűnt Inuyasha. Mikor megláttam Inuyashat, eldöntöttem, ha az életemet meghosszabbíthatnák egy kicsit, azonnal, minden érzés nélkül, megszerezném a Tetsusaigát, egyenesen Inuyasha kezéből... Ez a legkevesebb, amit tehetek, hogy jóvátehessem apám tetteit… Akkor történt, hogy sok különféle lény jelent meg előttem... Nem tétováztam. Gondolkodás nélkül átadtam a testem és a lelkem a démonoknak. Az erő végigfutott az ereimen… megszabadította a szívem és a lelkem… újjászülettem.
A nő befejezte. Páncéljába tűzte a fuvolát. Sanaé nem látta jól, de… mintha egy pillanatra vörösen izzott volna fel a szeme… Sara felállt, kezébe vette a Tetsusaigát.
- Sesshoumaru nagyúr, nem fogadod el a nehézségeket, amiket elviseltem eddig is?
Tett néhány lépést a szellem felé. Sesshoumaru morrant egyet.
- Szóval ez a te igazi valód, nem igaz?
A nő meglepve torpant meg.
- „Igazi való”? Mit értesz ezen, Sesshoumaru nagyúr?
Láthatóan nem értette. Először Sanaé sem. De aztán… a lány hátrahőkölt. Sara szeme… piros volt. Ám ekkor egy dühös hang szakította félbe Sanaé további gondolatát.
- Megtaláltalak, te átkozott!
Inuyasha ugrott elő a fák közül. Sara gúnyosan elmosolyodott.
- Inuyasha, huh?
- Vasromboló Lélekrabló!
Inuyasha Sarara támadt, ám Sesshoumaru elé állt, előrántva a Toukijint, egy könnyed csapással hátralökte öccsét. Inuyasha megpördült a levegőben, kézre esett, majd még hátrébb lökte magát, hogy a lábára érkezzen. Fájdalmas nyögéssel nyúlt bal vállához. Karja bénán lógott le.
- Szóval, te is benne vagy, Sesshoumaru?
Sesshoumaru fenyegetően, karját csapásra készen, térdét behajlítva, mozdulatlanul állt.
- Ne próbálj egy ujjal se hozzá érni; --Sara elégedetten mosolyogva figyelte, ahogy Inuyasha morog dühében –ez nem a te gondod.
- Nem érdekel! Visszaszerzem a Tetsusaigát! –ezzel Inuyasha felugrott, és, a vállából csurgó vérrel megerősített karmaival lecsapott –Véres Pengék!
Vörös karmok száguldtak Sesshoumaru felé, aki könnyedén kivédte őket a Toukijinnel, ám az egyik félrepattanó Penge levágta Sara jobb karját. A nő felnyögött. A csonkból hirtelen szellemek indultak Inuyasha felé, rácsavarodva a félszellem testére. Sara karjának helyén most egy kígyószerű lény tekergődzött.
- Ostoba vagy, Inuyasha –a nő hangja jéghideg volt –Tetteidért rászolgáltál a halálra.
A „kar” kinyúlt. Ám ekkor Sesshoumaru szabadulni próbáló öccse elé állt, szembefordulva Saraval, leeresztett karddal. A nő megdöbbent.
- Mi?
- Ne mutass nekem többet az utálatos énedből.
Fenyegető egyszerűséggel felemelte a Toukijint. Sara szeme kerekre tágult.
- Sesshoumaru nagyúr… --a hangja suttogássá halkult.
Sesshoumaru erőteljes mozdulattal meglegyintette kardját, majd a nő felé szökkent. Egyetlen mozdulattal kettévágta a törékeny testet. Sara fájdalmas arccal felüvöltött… de nem teljesen a saját hangján. Testéből ezernyi szellem szállt szerteszét. Mély hang szólalt meg.
- Sesshoumaru…!
Sara feje lehanyatlott… majd szétvált, amint kiemelkedett belőle egy szarvakkal ékesített, ocsmány arc.
- Te mocsok! Most megmutattad az igazi arcod! –két szellem indult Sesshoumaru felé, két oldalról. A férfi gyors mozdulattal elvágta az egyiket, majd megfordult, hogy a másik is egy sikollyal két darabra essen. Sesshoumaru büszkén kihúzta magát, nem tűnt boldognak.
- Te tényleg azt hitted, hogy nem leszek képes túlnézni a látszaton?
Az agyaras lény felnevetett.
- Rájöttél, Sesshoumaru. Úgy van, ahogy mondtad, Sara volt a médiumunk. Az igazi célpontunk te vagy, Sesshoumaru. Inuyasha legyőzésével, és a Tetsusaiga csaliként való használatával neked kételkedés nélkül fel kell mutatnod...A tervünk végül sikerrel járt.
Ekkor egy hatalmas, macskaszerű lény ért földet, pontosan Inuyasha mögött. A hátán a félszellem barátai voltak. A szerzetes és a szellemírtó lány lepattantak róla. A papnő nevén szólította a küzdő férfit. A szellemirtó eldobta bumerángját, mely levágta róla a szellemeket. Fölöttük végtelen számú démon lebegett. Ekkor a szerzetes lépett előre.
- Inuyasha, menj hátra! –azzal lerántotta jobb tenyeréről a gyöngysort, és hatalmas szél támadt, mely a sikoltozó szellemek hadát a férfi tenyere felé sodorta, amihez hozzáérve a lények eltűntek. Sanaé rémülten figyelte a jelenetet. A lény, mi egykor Sara lehetett, alig bírta tartani magát, a testéből a szellemek a szerzetes tenyere felé száguldtak. Inuyasha idegesen nézett rá.
- Miroku, ne szippantsd be a Tetsusaigát is!
- Tudom! –azzal a szerzetes gyöngysorával megint eltakarta tenyerét, a szél elállt. Inuyasha, bal vállát fogva, felállt. Elég dühösnek tűnt…
Sara maradványai arrébb léptek. A papnő hirtelen felkiáltott.
- Várj, Inuyasha! Az a fuvola…
- Miért? –a félszellem hátrafordult.
- Ez a fuvola, ami a hölgynél volt, mikor a szentély kigyulladt! –a szerzetes hátrafordult.
- Szóval, azok a szellemek egyesültek abban a nőben.
- Igen!
Inuyasha megrázta magát.
- Keh! Nincs más hátra, el kell őt pusztítani!
Ám a szellemek sokasága hömpölygő folyamként indult meg feléjük. Sanaé agyán egy pillanatra átfutott a gondolat, hogy segít Inuyashaéknak, ám végül figyelmét mégis Sesshoumarura fordította vissza.
A szörny felnevetett. Szavait Sesshoumaruhoz intézte.
- A nő spirituális ereje immár a mi erőnk része lesz. És mikor mi megszerezzük a te erőd, mi teljes értékű szellemmé változunk!
- Se –Sesshoumaru nagyúr…
A halk, gyenge hang hatására a szellemek áradata megszűnt. Az agyaras szellem hasán egy fényes fej alakja tűnt fel. Szép szemében könnyek úsztak. Sanaé felsóhajtott. Sara…
- Kérlek, bocsáss meg…
- Hmm, maradj csöndben. Te most már pusztán csak a részünk vagy. Miután az akaratod megszűnik, nem csak lebénulsz, hanem meg is halsz.
- Mert nem voltam elég erős… Sok gondot okoztam neked Sesshoumaru nagyúr.
- Argh, azt mondtam, csönd! –az agyaras szörnyeteg dühösen morrant rá a gyomrán fénylő fejre.
- Sesshoumaru… ha lehetséges… -Sesshoumaru felaprított két szellemet –Ha lehetséges… --Sara hangja megremegett –Kérlek, ölj meg engem ezekkel a démonokkal együtt!
Sara arcát egy kékes fénycsóva vágta el. A Toukijin… Sanaé hátratántorodott ültében. Alig hallhatóan felsírt. Ám semmi sem történt… csupán a torz testből ismét elindult a szellemek hömpölygő, visítozó folyama. A szörnyeteg nevetett.
- Ez haszontalan! Az a kard csakis gyűlöletet és dühöt tartalmaz. Ez nekünk, akik sötét gondolatokból élünk, csak még több erőt ad! Sehogy se ölhetsz meg, amíg a mi erőnket növeled.
Sesshoumaru ismét lecsapott, ám most a lény karját vette célba, mely a vágás nyomán elvált a testtől, magasra repült, majd a végtag szellemmé változott, és visszasiklott. Ám a kézben tartott kard hegyével lefelé belefúródott a földbe… nem messze Sesshoumarutól. A férfi nem mozdult, csupán rásandított a fegyverre. Hirtelen rózsaszínes fényben fürdő nyílvessző fúródott az előtte álló szörnybe. Sanaé látta, hogy a lény szellemeket küld a papnő felé, aki a nyílvesszőt kilőtte, ám nem tehetett érte semmit. A szeme sarkából látta, hogy Inuyasha megvédi.
Sesshoumaru kecses mozdulattal elrakta kardját.
- Ha nem tudom használni a Toukijint, akkor… --Pár gyors, határozott, mégis nyugodt lépéssel a Tetsusaiga mellett termett. Kezét rákulcsolta a markolatra, mely ennek hatására kékesfehér villámokat szórt. Sanaé szeme kerekre tágult az aggodalomtól. –ez az egyetlen lehetőség.
Sesshoumaru várt, miközben a villámok egyre vadabbul cikáztak. Csak nézte a fegyvert, mintha… mintha beszélne hozzá. Majd kihúzta a kardot hüvelyéből, amint egyel hátrébb lépett. A kard hatalmas agyarként csusszant ki a szabadra. A férfi magasra emelte hegyét. Szellemek százai siklottak felé. A villámok eltűntek. Sesshoumaru várt egy pillanatot… A markolatnál ismét felszikráztak a villámok, amint lecsapott vele. Sárga fény emésztette el a felé száguldó szellemeket. A szörnyeteg felüvöltött.
- Lehetetlen!
A csapás nyomán a földet izzó, kúp alakú mélyedés húzódott, szél süvített, majd a kard pörögve belefúródott a földbe, egyenesen Inuyasha elé. Sanaé azonban aggódó tekintetével csak Sesshoumarut figyelte. A férfi tenyere füstölgött. A lány oda akart rohanni, hogy meggyógyítsa… ám mégsem tett semmit. Inuyasha a Tetsusaigával megtisztította az eget a maradék szellemtől. A nap ragyogó fénybe vonta az élénk zöldben csillogó erdőt. Sesshoumaru a tenyerére meredt. Majd felnézett. A nagy fa tövében egy apró test feküdt. Sesshoumaru lassan odalépett hozzá. Lenézett rá. Sara volt az. Alakja füstölögve olvadt bele a talajba, lassan, fájdalmasan lassan. Mellette ott hevert a fuvola.
- Szóval, végre szabad vagyok. –Sesshoumaru arca nem tükrözött érzelmeket –Sesshoumaru nagyúr… köszönöm neked. –Sara hangja elhalkult. Sesshoumaru felvette a földről a fuvolát, féltérdre ereszkedett. –Nem visszakozom... mert, a végén ... –a nő szeme megtelt könnyel, amint lassan süllyedni kezdett –kinyilváníthattam az ... igazi érzéseimet.
Sara behunyta szemét. Teste egy sóhajjal aranyló porrá omlott. Sesshoumaru kicsit várt. Majd a fuvolát a csillogó kupacba tűzte. Felállt. És elment. Vissza se nézett.
Sanaé először el akart szaladni. Mélyen megrendítette, amit látott… Néhány lépés után azonban megállt. Lehajtotta fejét. Érezte, amint egy forró könnycsepp lustán legördül az arcán. Megérintette a nedves ösvényt, melyet maga után hagyott. Visszanézett a nagy fára. Az a nő szerette Sesshoumarut… és a szellem mégis rezzenéstelen arccal végzett vele… Sanaé elmosolyodott. Vajon… őt is megölné, ha arra kerülne sor…? A lány nem mert válaszolni magának. Úgy döntött, visszamegy a táborhelyre. Ám alig tett meg néhány lépést, megállt. Megfordult, és kilesett a bokrok közül. Inuyashaék már elmentek. Sanaé futva elindult, Sesshoumaru után. Mikor a fa közelébe ért, megállt egy pillanatra. Az arany kupac felfénylett. Sanaé futott tovább. Hamarabb beérte a szellemet, mint gondolta.
Sesshoumaru megfordult, a gyors léptek zizegésére a fűben. Meglepve pislogott egyet. Sanaé… A lány beérte. Felnézett rá. Tekintetük hosszan összekapcsolódott. Sanaé mélyen, a férfi aranysárga szemének látszólagos ridegségével takarva, felfedezte a fájdalom csillogását. Halványan, kedvesen rámosolygott a szellemre. Megfogta a kezét. Ott, ahol a Tetsusaiga markolata megégette, gyengéden végigsimította. A seb bezárult. Sokáig álltak így. Sesshoumaru kereste a nő pillantását, ám az nem mert a szemébe nézni. Együtt indultak el. A szellem egy pillanatra visszafordult. „Menj, és játssz a fuvoládon, a Másvilágon.”
Enyhe szellő fújdogált. Egy hatalmas, vénséges vén fa tövében, egy aranyló kupacban, egy fuvola állt. Halk, szomorú dalt játszott rajta egy láthatatlan kéz, amint a lágy fuvallat lassan szétszórta a csillogó port, mely egy nő testéből született. Egy nőből, ki Sesshoumarut szerette.
|