Sesshoumaru és Sanaé históriája
2006.03.24. 14:41
4.rész
Egy lerombolt falu füstölgő maradványai felé tartottak. Vér volt mindenütt, és emberi maradványok. A föld fekete és halott volt. A falu közepén, ahol a legnagyobb volt a pusztulás, a ködben egy valaha hatalmas, és bizonyára iszonyú szellem megmaradt darabjai hevertek. Yaken előre rohant, Sanaé követte. Sesshoumaru nyugodtan ballagott utánuk. Yaken a halott szellem fejénél állt meg, ami akkora volt, mint egy felnőtt ember. A nem is oly rég még vörösen izzó szemek elhomályosultak, a lila pofában hatalmas, hófehér agyarak fénylettek. Sanaé végigmérte a tetemet, bizonyára a szellemnek, ami végzett vele, hatalmas ereje van… Sesshoumaru is odaért, Sanaé ránézett, szinte könyörögve, hogy menjenek. Nagyon rossz érzése támadt. Sesshoumaru elgondolkozva nézett maga elé. „Hmm. Ez Inuyasha szaga. De… más. Szellemszaga van, olyan, mint apánknak… és nekem.” Sesshoumaru végül, a jobb kezével, megfogta a halott szellem szarvát, és könnyedén felemelte. Sanaé elámult, azt gondolta, hogy a férfi erős, de hogy ennyire… persze, szellem, naná, hogy erős! De attól még nagy szemekkel nézett Sesshoumarura, aki úgy tett, mintha nem venné észre.
Egy legalább annyira sötét kisugárzású helyre értek, mint amilyen a falu volt. Egy barlanghoz tartottak, Yaken ment be elsőnek, félrehajtva a függönyt. Sanaé belesett a résen, egy nem túl bizalomgerjesztő szellem ült odabent. Hallotta is, amit mondott.
- Mit akarsz?
Ekkor Sesshoumaru is belépett, Sanaénak viszont esze ágában sem volt követni.
- Te vagy Kaijinbou, Toutousai száműzött tanítványa?
- Én vagyok.
- Ez a szellem kettéharapta a Tetsusaigát. –Sesshoumaru ledobta a fejet a földre –Azt akarom, hogy olyan kardot készíts nekem az agyarából, amely legyőzi a mestered által készített kardot.
- Hogyan csinálhatnék bármit is egy halott dologból? –csusszant közelebb a férfi a fejhez.
Sesshoumaru elővette a Tenseigát. A kovács ijedten hőkölt hátra, amint a kard lecsapott. De nem őt célozta, hanem olyasmit, amit csak a kard birtokosa láthatott. A levágott fej újraéledt. Szemeiben felizzott a vérvörös tűz.
- Hihetetlen… a fej él… Minden eddiginél hatalmasabb kardot kovácsolok belőle, és végre megmutathatom annak a kontár Toutousainak, hogy én vagyok a legjobb! –Kaijinbou teljesen lázba jött.
Pár nap múlva Yaken egyedül ment vissza a kardért. Sesshoumaru is elment valamerre. Sanaé Aun társaságában, egy erdő szélén ült, a csillagokat nézve.
Eközben Yaken belépett Kaijinbou barlangjába.
- Kaijinbou, elkészítetted már a kardot, amit uram rendelt tőled?
- Igen. Kész. A Toukijin –Yaken megijedt a kovácstól, aki az elkészült kardot, --mely körül gonosz aura vibrált,-- a kezében tartotta, és nézte, megbabonázva. –Inuyasha… most bosszút állok.
Azzal egy könnyed mozdulattal kettévágta a törpét.
Sesshoumaru így talált rá szolgájára, a barlang porában feküdve. Szeme összeszűkült, és elővette a Tenseigát. Egyet suhintott vele, és Yaken felébredt.
- Hö? Mi van? Ah, már azt hittem, Kaijinbou kettészelt… -Yaken nem bírt felállni, hát hátrafordult, és meglátta a lábait, tőle nem messze. –Ah! Tényleg kettévágott! De akkor –Fölnézett, egyenesen urára. –Sesshoumaru nagyúr! Megmentetted hű szolgád életét –a kis gnóm szeme könnyes lett.
- Szedd össze magad! –Sesshoumaru nem hatódott meg. –Tudni akarom, mi történt.
Yaken készségesen odamászott a lábaihoz, és beszélni kezdett:
- Nagyuram! Kaijinbou elkészítette a kardot, ám az a hatalmába kerítette. Bosszút akar állni a gyilkosán.
Sesshoumaru, szokásához híven, szótlanul megfordult, hogy visszamenjen Sanaéhez. Yaken gyorsan összekapta magát, szó szerint és mellékesen is értve, majd ura után iszkolt.
Sanaé már tüzet gyújtott, és mikor meglátta Sesshoumaruékat, felállt, hogy odamenjen, és üdvözölhesse őket.
- Sanaé, ne mozdulj! –parancsolt Sesshoumaru.
A lány éppen lépett volna, de megállt, egy lábon állva, még csak nem is pislogott. Sesshoumaru elsuhant mellette, és egy energianyalábbal elvágta két fa törzsét, úgy, hogy azok kidőltek. Mögöttük egy vörös szemű nő állt, legyezővel a kezében. Yaken felkapta fejét.
- Én ismerem ezt a szagot! Ez annak a furcsa alaknak a szaga, aki azt a kart adta a gazdámnak! A páviánbundás szaga.
Sesshoumaru végigmérte a nőt.
- Yaken nem téved. A szaga tényleg olyan, mint Narakunak, aki tőrbecsalt engem azzal a karral. Ezt a nevet sohasem fogom elfelejteni.
A nő lassan, vontatottan beszélt:
- Te bizonyára Sesshoumaru vagy, Inuyasha tisztavérű bátyja. Úgy látom, okos vagy. Én
Kagura vagyok, a szélboszorkány. Naraku egyik inkarnációja.
- Inkarnáció?
- A kard, a Toukijin, amit készíttettél, Goshinki agyarából készült, aki szintén Narakuból jött létre.
- Nagyon érdekes. Csak nem azért jöttél, hogy ezt elmondd?
- Nem. –folytatta Kagura mézesmázosan. –Nem érzed? Goshinki szaga ott van a kardon. A Toukijin itt van a közelben. Nem is gondolnád, milyen közel…
Azzal Kagura meglegyintette a legyezőjét, ennek nyomán erős szél csapott Sesshoumaru arcába, félrefújta haját. A szellem viszont csak állt, nyugodtan. Kagura pedig kivett a hajából egy tollat, egy mozdulattal megnövesztette, majd elrepült vele.
- Te vagy a kard tulajdonosa!
Sesshoumaru felemelte fejét, figyelte, míg el nem tűnt a látóhatáron, majd hátra nézett. Sanaé még mindig állt, ugyanúgy, ahogy megdermedt a kérésére. A szellem halványan elmosolyodott.
- Sanaé, most már megmozdulhatsz.
A lány erre egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében letette a lábát, pislogott párat, széttárva karját. Yaken úgy nézett rá, mintha a lány elmebeteg lenne.
- Minden nő furcsa! –csóválta fejét.
Sesshoumaru elment, otthagyva Sanaét és Yakent az erdőnél. A lány visszaült a tűzhöz. Nagyot sóhajtott. Zavarosnak találta az egészet. Éppen ezért szinte örült, hogy Sesshoumaru elment… bár… nem találta Yaken társaságát túl szórakoztatónak. Állandóan beszélt, hogy Sesshoumaru nagyúr milyen hálátlan vele, és hogy nem érti, miért kell egy ilyen halandót pesztrálgatniuk. Sanaé nem figyelt rá. Elgondolkozott, messze szállt. Most rendezte a gondolatait. Az ujjain számolta, mit tudott meg Sesshoumaruról. Egy, a jelleméről: nagyon komoly, erős szellem, de valójában kedves. Ő szereti… mármint, nem úgy, hanem inkább mint a bátyját. Aztán: van egy ellensége; Naraku, aki bizonyára nagy hatalommal bír, ha inkarnációkat képes létrehozni… van az a Kagura, aki a szelet uralja. Valahogy úgy érezte, fogják még látni. Viszont, rokonokról, barátokról nem hallott. Yaken egyszer motyogott valamit egy Inu-Yasha nevű valakiről, de… ez volt minden. A lány nagyot sóhajtott. Akikkel utazott, gyakorlatilag idegenek voltak számára. Ám szeretett velük lenni. Rá kellett jönnie, érzelmei tisztázásához még időre lesz szüksége. Hát becsukta szemét, és Yaken monoton beszéde lassan egybefolyt, amint mélyen elmerült saját lelkének ezüstös tüzében…
Sesshoumaru sokára tért vissza, Yaken már elaludt. Sanaé aggódva figyelte a férfi arcát, gondterheltnek látszott. Az oldalán pedig egy új kard volt. Sanaé érezte a fegyver erejét, s látott a hüvely körül halványan derengeni egy gonosz árnyat, ami azonban láthatóan nem akart ártani Sesshoumarunak, sőt, mintha behódolt volna neki, bár különben sem tudta volna a szellemet bántani… vagy a hatalmába keríteni. Sesshoumaru leült az egyik fa tövébe. Sanaé odament hozzá.
- Hogy van a karod?
- Mintha nem is lenne.
Erre Sanaé letérdelt a szellem elé, és masszírozni kezdte a kezét. Egy kicsit hallgattak.
- Pedig szépen javul. Persze, ha te is tornásztatnád néha…-- felpillantott, tekintetük találkozott –Új kardod van… Ööö… Kérdezhetek valamit?
- Nem. –Sesshoumaru elfordította a tekintetét, jelezvén, hogy nem kíván többet mondani. Sanaé nagy levegőt vett:
- Hol voltál?
A szellem ránézett. „Vajon mit nem értett azon, hogy nem?” Megdöbbentette, mennyire nem tart tőle ez a nő. Honnan veszi, hogy nem nyeli le keresztbe? Ennyire naiv lenne? Persze, azt is kérdezhetné, hogy a legtöbb ember miért hiszi azt, hogy minden szellem mániákus tömeggyilkos… talán, mert azok is.
- Ahhoz neked semmi közöd.
- Ahogy gondolod… -- Sanaén nem látszott, hogy a szellem megbántotta volna, és nem is, na jó, egy kicsit tényleg, de csak nagyon kicsit. – Érzel már valamit?
- Zsibbad.
- Akkor most próbáld meg egy kicsit egyedül –állt fel a lány. –És mozgasd!
Másnap reggel Sesshoumaru már a bal kezével igazította meg a vállán lévő bundát. Yaken izgatottan rohant ura felé.
- Sesshoumaru nagyúr! Hol voltál olyan soká, nagyuram?
- Nem mintha közöd lenne hozzá,… de magamhoz vettem a Toukijint…. És ellenőriztem valamit. „Belegondolni is furcsa, hogy én, a Nagy Sesshoumaru, egy pillanatra megijedtem tőle… Inu-Yasha átváltozott.”
Sanaé észrevette a szellem arcán átsuhanó kétséget, de ezt nem mutatta.
Egy erdőbe mentek, ahol sűrűn álltak a fák. Sanaé Aun hátán lovagolt.
- Miért jöttünk ide, nagyuram? –kérdezte Yaken.
- Beszélni akarok Bokusenouval. – egy hatalmas, öregnek látszó fához értek.
- Az ki? –tudakolta Yaken.
- Egy kétezer éves magnólia fa.
Megállt az erősen repedezett törzs előtt, ami hirtelen megmozdult, és egy vénségesen vén arc jelent meg rajta.
- Sesshoumaru! Bizonyára azért jöttél, hogy apád kardjairól kérdezz.
- Ezt honnan veszed?
- Az én ágaimból készítették a Tetsusaiga és a Tenseiga hüvelyét, mi másért látogatnál meg?
- Szeretném, ha elmagyaráznád nekem Inuyasha és a Tetsusaiga kapcsolatát! Inuyasha vére megváltozott… épp akkor, mikor a Tetsusaiga eltört… olyan lett, mint apánké… vagy az enyém.
- Az lehetetlen! Egy olyan félvér, mint az öcséd, soha nem lehet teljesen szellem.
- Kifejtenéd bővebben?
- Sesshoumaru, neked van valamid, ami benne nincs meg…
- Kérlek, folytasd, mi az?
- Önmagad védelme…
- Ezt megmagyaráznád?
- Ha te reménytelen helyzetbe kerülsz, akkor is nyugodt tudsz maradni, és ki tudsz találni valamit.
- Hmmm. Nem igen tudom elképzelni, hogy reménytelen helyzetbe kerüljek.
- Mindjárt gondoltam… Inuyashával azonban, félvér lévén, más a helyzet, és ha veszélyben érzi magát, a szellem vére eluralkodik rajta, és átváltozik… ez azonban nem jó… nagyon veszélyes
- Miért? Mi történhet?
- Apád vére túl erős egy ilyen félszellemnek, többszöri átváltozás után örökre elnyomja a benne élő embert, ha megérzi a vér ízét, olyan szellem lesz belőle, aki csak a gyilkolásnak él, és élvezi az öldöklést, foggal-körömmel küzd az életéért, ám harcol, és öl, míg el nem pusztul!... Nem hiszem, hogy apátok ilyen szörnyű sorsot szánt volna az egyik fiának. Ezért hagyta Inuyashára a Tetsusaigát, ami az agyarából készült, és ami megvédi, a biztonság érzését adva ezzel.
Sesshoumaru elgondolkodott. „Hmm. Szóval a Tetsusaiga megvédi. Tehát, ha a kard nincs, akkor neki vége.”
|