Reggel mit mindig Inuyasha kelt fel legelőször. Mikor látta, hogy még mindenki alszik ezért elment kiszellőztetni a fejét, mert tegnap történtek egy kicsit összezavarták. „Miért lennék féltékeny arra a fiúra, ha nem vagyok szerelmes Kagoméba. Ennek nincs semmi értelme, hisz én Kikyot szeretem. De Kagome sokkal kedvesebb, mint Kikyo. Kagome mindig mellettem volt, ha megsebesültem, vagy ha bajba kerültem. Te ostoba Miroku most mindent összezavartál!” - így sétált egy jó darabig Inuyasha. Mikor ment lefelé a dombról megpillantotta Kagomét, aki a virágok közt aludt. „Vajon mit keres itt Kagome és miért nincs ott a többiekkel? Milyen szép így. Talán mégis érzek valamit iránta?” – ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejében figyelte az alvó lányt. A semmiből hirtelen egy csapat szellem csapott le Kagoméra. Inuyasha nem tétovázott, egyből a lány védelmére kelt. A szélborda segítségével egy csapásra elpusztította a támadókat, de figyelmetlen volt az egyik szörny megsebezte. Inuyasha nem nagyon törődött sérülésével, hanem odament Kagoméhoz és megnézte nem esett e semmi baja. „Hála az égnek nincs semmi baja. Ez elég furcsa fel sem ébredt a zajra, amit a Tessaiga okozott.” Kagome lassan kezdett ébredezni. - Inuyasha! Mit keresel itt? - Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Miért nem vagy a többiekkel? Mi lett volna, ha valaki megtámad, míg alszol? Akkor nem tudott volna senki sem segíteni neked. Kagome nagy csodálkozással hallgatta Inuyasha szavait. „Inuyasha aggódott értem? Ezt nem hiszem el biztosan, csak álmodok.” Megcsípte magát és egy kicsit felszisszent a fájdalomtól. - Ezt meg miért tetted? – értetlenkedett a hanyou. - Csak azt hittem, hogy álmodok, de tévedtem. - Miért álmodnál hisz már ébren vagy. - Igen, csak egy kicsit furcsálltam, hogy aggódsz értem. - Tsz! Nem is aggódtam, maximum az ékkőszilánkok miatt. - Szóval úgy! Inuyasha FEKSZIK! – Kagome ez után sarkon fordult és visszament Sangoékhoz. „Hogy lehet valaki ennyire bunkó? Csak az ékkövek érdeklik. Miután Inuyasha is visszaért a többiekhez folytatták útjukat. Egész nap mentek és ékkő darabok után kutattak. Inuyasha és Kagome nem szóltak egymáshoz, mert a lány még mindig haragudott a hanyoura, azért amit reggel mondott. - Sango szerinted mikor fognak kibékülni? - Nem tudom. Talán egy kicsit kettesben kellene őket hagyni. - Szerintem is. Tudod mit? Mondjuk azt, hogy kettesben szeretnénk lenni – a szerzetes egy kicsit sunyin elmosolyodott. - Miroku! Mit képzelsz? (PUFF) - Kagome úgy hallom Miroku már megint kihúzta a gyufát. - Igazad van Shipo. Már lenyugvóban volt a nap mikor kis csapatunk letáborozott az erdő szélén. - Miroku mi a baj? – kérdezte aggódva Kagome. - Jaj! Nagyon rosszul érzem magam, fáj mindenem. (Mivel Miroku és Sango azt találta ki, hogy Miroku hirtelen lebetegszik. Így Kagoménak el kell mennie gyógyfüveket szedni és Inuyashat is, elküldik vele.) - Jól van Miroku akkor most, lefekszel és pihensz! Shipo te menj és hozz a közeli folyóból vizet! Sango te, meg gyere velem gyógyfüvekért! - Kagome én inkább Mirokuval maradnék – és Sango leült a fiú mellé. Erre a szerzetesnek felcsillant a szeme és megfogta Sango fenekét. - Te perverz disznó! (PUFF) Miroku még ilyen betegen is csak erre tudsz gondolni. - Jó Sango akkor maradj Miroku mellett. Akkor elmegyek egyedül. - Kagome! Inuyasha veled mehetne. Inuyasha ugye elkíséred? – mondta elhaló hangon a „beteg”. - Inuyasha velem akarsz jönni? – kérdezte kicsit félve Kagome. - Tsz! Elmegyek – mondta kedvtelenül a hanyou, de legbelül örült neki, hogy kettesben lehet Kagoméval. A két fiatal lassan eltűnt az erdőben.