Sokat használt úton haladtak. Sanaé figyelte a fivéreket. Egész jól megtűrték egymást… nem is veszekedtek. Nem beszéltek egymással. Sőt… még csak tudomást sem vettek a másikról. A lány rettenetesen zavarta ez a fajta magatartás… s úgy tűnt, nem ő volt az egyetlen, ki így érzett. Már mentek egy ideje. Sanaé Sesshoumaru mellett, Inuyashaék elöl. Már majdnem egy hónapja vándoroltak. Ezalatt az idő alatt Sanaé nagyon jól megismerte Kagomét és Sangot, s erős barátságot kötött velük. Shippout is nagyon szerette, s Miroku kedves volt vele, bár a férfi két véglet közt mozgott: hol borzasztó tartózkodó volt vele, hol mindent megtett, hogy letaperolhassa. Inuyasha elég sokszor volt bunkó, s ilyenkor Sesshoumaru elég ideges lett. Ám Sanaét mindez nem zavarta különösebben. Sokkal nagyobb gond kötötte le figyelmét. Méghozzá nem más, mint hogy fürdés közben észrevette, dereka nem oly karcsú, mint nem is oly rég volt… Ám, ez még nem látszott, csak neki tűnt fel. Ugyanakkor többet is evett a szokásosnál, éhesebb volt. A lány gondolatai elkalandoztak, elszomorította a tudat, hogy Sesshoumaru mennyire megveti a félvéreket… Kagome megállt. Inuyasha türelmetlenül fordult hátra. - Mi történt, Kagome? - Ékkőszilánkot érzek… Méghozzá, elég nagyot. Arra! –mutatott a lány kissé oldalra, ahol ösvény helyett erdő, s egy meredek hegyoldal várt rájuk. Sesshoumaru felkapta fejét. - Naraku van ott. - Mi?! –Inuyasha megrökönyödve bámult bátyjára –Én nem érzek semmit… - Hát persze, hogy nem… --Sesshoumaru gúnyosan elmosolyodott. - FEKSZIK! Inuyasha már épp rávetette volna magát testvérére, ám a Kagome hangja nyomán működésbe lépő varázslat lehúzta a földre, s a fiú három centi mélyre süllyedt a kőkemény talajba. A félszellem felpattant, amint lehetősége nyílt rá. - Ezt miért kellett?! - Mert önző és kicsinyes vagy! –Kagome mutatóujjával megfenyegette a fiút –Sokkal fontosabb lenne végre leszámolni Narakuval! Inuyasha sértődötten fordult el. Sanaé és Yaken Aun hátán utaztak, Miroku és Sango Kiraran. Kagomet Inuyasha vitte, míg Sesshoumaru két könnyed ugrással a hegynek azon pontjára ért, ahol egy, a fáktól rejtett barlang szája sötétlett. Mikor mindenki megérkezett, óvatosan beléptek a hegybe. Hosszú, sötét folyosón haladtak. A fal két oldalt egyenetlen, repedezett, nyálkás volt. Lábuk alatt szellemek tetemei hevertek, s a halál bűze terjengett a levegőben. Sanaé rosszul lett. Meg kellett állnia, hogy el ne ájuljon. Érezte, hogy Kagome aggódva figyeli. Felé fordult, s megeresztett egy elég bizonytalan mosolyt. Ismét elindult. A borzasztó környezet ellenére, valami vonzotta a hegy belseje felé. A folyosó először fölfelé tartott, majd háromfelé ágazott. Kagome és Sanaé azonban biztosan meg tudta mondani, merre kell indulniuk ahhoz, hogy az Ékkőt elérhessék, ami, úgy tűnt, nem mozdult a helyéről. S gonosz volt, rettenetesebb, mint amit Sanaé valaha is érzett. Még több elágazás jött, s útjuk immár lefelé tartott. Sokáig mentek még, mikor a folyosó láthatóan szélesedett. Vöröses fény úszott lábuk elé. Hatalmas, sziklás teremszerűségbe értek, melynek központi része tágas volt és akadálymentes, távolabb ellenben zegzugos, cseppköves. A kis csapat óvatosan, feszülten sétált be a terem közepére. Hirtelen, egy vörös, valószínűleg védelmet szolgáló gömb izzott fel a levegőben lebegve. Benne egy férfi állt. Hosszú, fénytelen, éjfekete, hullámos haja volt. Szemében vérszín írisz villant. Mellkasán és két kézfején vörös, Sanaé számára beazonosíthatatlan, szemszerű nyílások tátongtak. Kék köpeny, s vállán és alsó karján hatalmas, tüskés páncél volt rajta. Inuyasha előrántotta a Tetsusaigát. - Naraku! A férfi elmosolyodott. A védőpajzs kísérteties fénye megvilágította a szemközti falat… ahol egy nő alakja volt körbecsavarva, s odaszorítva néhány száraz indával. Inuyasha elcsodálkozott. - Kikyou… Kagome kétségbeesetten nézett rá, Mirokuék aggódó pillantásokat váltottak. Inuyasha egy kiáltással ugrott fel, s levágta a nő béklyóit, és még a levegőben elkapta a törékeny testet. Kikyou kinyitotta szemét. - Inuyasha… A fiú tekintete homályos volt. Csak bámult a lányra. Kagome szeme megtelt könnyel. Inuyasha felállt. Nagyon dühösnek tűnt. - Hogy merészeltél kezet emelni rá?! - Á, a papnő, Kikyou… --Naraku mosolygott, lassan, vontatottan beszélt –Felfedezte a rejtekhelyem, s nyilának varázserejével megsemmisítette a védőpajzsomat… Ostoba… azt hitte, ellenfelem lehet… Inuyasha egy dühös kiáltással lendült előre, s a Tetsusaiga pengéje vörösen felizzott, amint lecsapott vele. Naraku védőpajzsa kitartott, majd végül mégis semmivé lett. Ám a férfi elugrott a csapás elől. Nyúlványok lőttek ki a csapat felé. Miroku, Sango és Inuyasha elhárította fegyverével őket, Sesshoumaru könnyedén félre szökkent, Sanaé pedig felébresztette saját pajzsát. Inuyasha a Bakuryuuhaval vágott vissza, s a hegy megremegett, sűrű porfelhő szállt alá. Miroku idegesen meredt a mennyezetre. - Óvatosan támadjatok! A végén még ránk szakad az egész! Inuyasha káromkodott. Sanaé meg tudta érteni… Hisz a nagyobb támadásokat nem használhatja, ezek szerint. Naraku elégedetten vigyorgott. Sesshoumaru és Inuyasha kardjaikkal egyszerre támadtak rá. Mi tagadás, jók voltak együtt… s jól is néztek ki. Ám amit levágtak Narakuból, az szinte azonnal visszanőtt. Sango a Csonttörővel a pokol darazsait irtotta, akárcsak Miroku, ki miattuk nem használhatta a tenyerén tátongó fekete lyukat. Shippou és Kirara is bekapcsolódott a rovarok pusztításába. Yaken egyszerre több tucatot égetett hamuvá. Sanaé készenlétbe helyezte ezüstös tüzét… de még nem uralta teljesen. Sango bumerángja elindult Naraku felé, ám nem ért semmit. Inuyasha felugrott, s megpördült a levegőben, amint egy Szélbordát indított útjára. Naraku védőpajzsa felfogta a csapást, ám ekkor Sesshoumaru a Toukijinnel kettészelte. A férfi mérges gáz sötét fellegébe burkolózott, s mikor újra láthatóvá vált, teste ismét ép és egész volt. Gúnyos mosolya kiszélesedett. Nevetett. A fivérek sorozatban támadták, ám túl erősnek bizonyult. Kagome kilőtte Naraku felé nyílvesszejét, ám elhibázta. Ekkor Kikyou megmozdult. Lassan, nehézkesen felállt. Az ő lövése célba talált, Naraku hátra esett. Inuyasha, kihasználva az alkalmat, előre lendült… S egy vastag nyúlvány fúródott a szívébe. A fiú hátán kiütközött a hegye… s a félszellem hátra esett, teste hátborzongató puffanással ért földet. Körötte sötét vértócsa gyűlt. Kagome zokogva rohant hozzá. Ráborult a mellkasára… Majd hangosan felsírt. Mindenki megállt, abbahagyta a harcot. Kikyou hűvös utálattal nézett fel Narakura. Sango térdre esett. Sanaé rémülten figyelte Sesshoumarut. A szellem öccsét nézte… majd megfordult a levegőben, s lecsapott a Toukijinnel. Ezüst fényfolyam indult Naraku felé. A férfi testét telibe találta, s az felnyögött. Majd a fény semmivé foszlott. Naraku még mindig élt, bár igencsak meg volt viselve… Gúnyosan elmosolyodott, amint ellenfele kecsesen földet ért. - Sesshoumaru nagyúr… Megöltem az öcsédet… Most te következel! Kékesfehér fénygömb indult a szellem felé. Naraku a Toukijin támadását fordította vissza… Sesshoumaru terpeszben, kardját maga elé tartva várt. Sanaé azonban meglátta… Az Ékkő… A lány rémülten Sesshoumaru elé ugrott. Az ezüst gömb fénye elvakította… Saját pajzsa felizzott. Mikor elült a fény, s Sesshoumaru ismét látott, megkönnyebbülve tapasztalta, hogy Sanaé még mindig áll. A lány lassan felé fordult. Lépett egyet. Majd előre dőlt. A férfi elkapta… Ám amint hozzá ért, Sanaé teste porrá omlott… hamvai ezüstösen felizzottak… s semmivé foszlottak.