Esett a hó. A Hold fénye kékesfehéren csillant vissza a pelyheken, sejtelmes, túlvilági színt kölcsönözve a tájnak. A tenger moraja betöltötte a teret, habzó hullámok nyaldosták a partot. Lustán csöpögő vér festette pirosra a havat. Két, egymáshoz nagyon hasonló, és mégis, olyannyira különböző férfi állt a parton. Az egyik, kinek karjából a vércseppek sűrűbben kezdtek folyni, a tengert nézte. Mögötte állt fiatalabb társa. A szél erősen fújt. - Elmész, apám? –a kellemes, mély hang nem tükrözött érzelmeket. - Azért jössz, hogy megállíts, Sesshoumaru? –a férfi nem nézett hátra fiára. - Nem azért jöttem, hogy megállítsalak. Azonban szeretném, ha az agyarakat, Sou-ungat és a Tetsusaigát átadnád nekem. - Ha azt mondom, hogy nem adom oda neked… Megölnéd a saját apád? –hangja karcos suttogás volt, még mindig nem nézett hátra, hosszú, szürkés, felkötött haja lengett a szélben. Egy rákot bemosott a vízbe egy hullám. A fiú hallgatott. –Annyira kívánod a hatalmat? –hangja felerősödött, kemény lett –Miért keresed a hatalmat? - Végig kell járnom a hódítás ösvényét… A hatalom azért kell, hogy végigmenjek az ösvényen. Az apa lejjebb hajtotta fejét. - „Hódítás”, he? –Csendes volt. Várt egy kicsit. –Sesshoumaru, van valami, amit meg akarsz védeni? - Valamit megvédeni? –csönd. A szél erősödött. –Nincs szükségem arra, hogy… ilyesmire törekedjek. A fiú oldalra kinyújtotta egyik karját. Harcra készen meredt a fölé magasodó, hatalmas, üvöltő kutyára. A lény átugrott fölötte, vér hullott a levegőben. Alakja távolodott az óriási fák között. Ám hangja még mindig ott visszhangzott fia fejében. „Van valami, amit meg akarsz védeni?” A fiú utána nézett. Majd egy hirtelen mozdulattal megfordult. - Ez nevetséges. Végigsétált a parton. Elment. - Sesshoumaru nagyúr, kérlek várj! A férfi a rekedt ordítás ellenére töretlenül haladt tovább. - Nagyuram, mit gondolsz, pontosan hová mész? Sanaé Aun nyergében előre dőlve, aggódva figyelte a szellemet, aki jóval előttük haladt. Yaken kétségbeesetten kiáltozva, tócsákat kerülgetett. Sanaé nem szívesen engedelmeskedett most az egyszer Sesshoumarunak. A szakadék szélénél Inuyasha állt, kezében, mely meglehetősen baljóslatúan nézett ki, egy furcsa, gonosz kard volt. A szellem azt kérte a lánytól, lapuljon meg az erdőben. Sanaé addig ment vele, ameddig a fák tartottak. Most dühösen figyelte az eseményeket. Inuyasha hátrafordult bátyja közeledtére. Sesshoumaru megállt. - Tehát te voltál az, Inuyasha. Miért olyasvalaki forgatja a Sou-ungát, mint te? Ez azt jelenti, hogy apánk egyik kardja ismét téged választott? - Úgy tudom. Ha akarod, ezt a kardot neked adom. – Inuyasha előre tartotta a fegyvert –De úgy tűnik, hogy erővel kell elvenned. Sesshoumaru előhúzta a Toukijint. - Ez volt kezdetektől a célom. Vártak. Yaken meglehetősen dühös képet vágott. Sanaé biztos volt benne, hogy Sesshoumarut igen rosszul érintette, hogy, úgy tűnik, apja csupán a gyógyító, és „hasznavehetetlen” Tenseigát volt kedves ráhagyni. A lány nem is tudta, miért, de örült ennek. Elvégre, ha nem így lett volna, akkor ő most nem élne… bár, bizonyos szemszögből nézve, ez tényleg kicsit igazságtalan volt. Inuyasha harcra készen, terpeszben állt. Az erős, zúgó szél leveleket sodort arca elé. Sesshoumaru nyugodt volt, a külső szemlélő számára biztosan. Majd ő indult meg elsőnek. A két testvér fürgén szaladt egymás felé. Összecsaptak. Kardjaik találkozása nyomán nagy szél támadt, amint egymásnak feszültek. - Sem a Sou-unga, sem a Tetsusaiga nem alkalmas az olyanok számára, mint te –Sesshoumaru hangja dühös volt –Még azt a tényt sem bocsáthatom meg, hogy az apánk vérét örökölted. Egy erős mozdulattal ellökte öccsét, majd megint lecsapott, de nem találta el. Inuyasha lefékezett, majd előre lendült. - Azt hiszed, hogy érdekel? A fivérek ismét egymásnak feszültek. A Sou-unga markolatán a kő vörösen felizzott. Mintha beszélt volna, de túl halkan, hogy Sanaé megértse. A lány közelebb akart menni a küzdő felekhez, ám Yaken nem engedte. Inuyasha suhintott egyet, mire bátyja hátra szökkent, majd ismét előre lendült. Csapásuk nyomán hatalmas porfelhő keletkezett, aztán Inuyasha Sanaéék búvóhelyén ért földet. A lány és Yaken gyorsan fedezékbe vonultak. Sanaé felébresztette maga körül a védőpajzsát. Sesshoumaru egy kiáltással csapott le, ezüst fénynyaláb törte fel a földet, és száguldott Inuyasha felé, aki félreugrott. Sokáig harcoltak, ide-oda ugráltak az erdőben. Sanaé és Yaken utánuk futottak. Mikor a szakadék szélére értek, a két kard ismét egymásnak feszült. Inuyasha kezdte elveszíteni az uralmát a Sou-unga felett… A félszellem elkezdte tolni Sesshoumarut a perem felé, aki láthatóan nem bírt ellenállni. Yaken döbbenten pislogott. - Sesshoumaru nagyurat visszatolják! A Sou-unga mondhatott valamit, mert Sesshoumaru, hirtelen támadt dühvel, összeszedte magát, hátralökve öccsét. Eldobva saját kardját, Inuyasha után szökkent, s kihúzta a Tetsusaigát a hüvelyéből. Lecsapott vele. A sárga fénynyaláb végigszáguldott a nyílt terepen, és elérte a szemben lévő szakadékot. - Semmi sem alattomosabb Sesshoumaru nagyúrnál. Sanaé vetett egy lesújtó pillantást a büszkén mosolygó Yakenre. Kis híján meghaltak… A Tetsusaiga kiesett Sesshoumaru kezéből, aki lassan, lihegve térdre esett. Tenyere megégett. Sanaé rémülten nézett ár. Ám, mielőtt megmozdulhatott volna, Inuyasha felállt. - Te makacs kölyök! –Yaken dühösen rázta botját. Inuyasha vicsorgott, láthatóan küzdött a kard ellen. Vörös szeme lassan Sanaé irányába nézett. Hörögve vetette magát felé. Sanaé és Yaken sarkon fordulva rohanni kezdett. A kis gnóm könyörgését meg sem hallva, Inuyasha futott utánuk. Sesshoumaru talpra ugrott. Sanaé megbotlott a kövekben, védőpajzsa a kemény ütéstől megszakadt koncentráció miatt szétesett. Inuyasha hörögve lecsapni készült. Sesshoumaru lihegve futott feléjük. - Fekszik! –Inuyasha, a karját az ég felé tartva, nyakában a fénylő nyaklánccal, küzdött, majd térdre esett, Sesshoumaru zöldesen világító karmokkal rohant felé –FEKSZIK! A lány, aki, úgy tűnt, a semmiből került elő, rávetette magát Inuyashara. Kékes fény vette őket körül, mely a nyakláncból indult. Sesshoumaru meglepetten állt meg. Öccse még mindig térdelt. Majd a karját elcsúfító indák letekeredtek róla. A kard eltűnt, s Inuyasha egy hatalmas robajjal, füsttel kísérve, belevágódott a kemény talajba. Kövek záporoztak mindenfelé, s az egyik fejbe vágta Yakent. A kis gnóm botja elrepült. Yaken eszméletlenül, hanyatt hevert a földön. Egy öregember, egy szellem tűnt fel a színen, fejét vakarva. - Ó, valahogy képes volt elűzni a Sou-ungát. - Bízd Kagoméra –egy másik, szintén idős testet sejtető hang válaszolt. Sanaé oda akart rohanni Sesshoumaruhoz, hogy meggyógyítsa, ám valahogy sejtette, hogy az öccse előtt ez nem tetszene neki… Ránézett Inuyashara. A papnő, aki lerántotta a földre, eszméletlen volt. A félszellem felállt, távozni készülő bátyja után nézett. - Várj! –Sesshoumaru megállt –Megsemmisítem a Sou-ungát. Ne állj az utamba. - Az számodra lehetetlen. - Mi? - Hálásnak kellene lenned a lánynak –Sesshoumaru nem méltatta pillantására öccsét, elment. Sanaé követte. Mikor kissé távolabb értek, odasietett mellé. Sesshoumaru nem vett róla tudomást. - Sesshoumaru… Megengeded, hogy meggyógyítsalak? A férfi megállt. Felé nyújtotta égett kezét. Sanaé gyakorlott mozdulattal tűntette el az égésnyomot, majd várakozón ránézett. Ám a szellem továbbindult. A lány nézte. „Nem akarja, hogy begyógyítsam a sebeit...” Sanaé tudta, mit szeretne. Szótlanul megfordult. Sesshoumaru a sziklapárkányon állt. Az ég tiszta volt, ezernyi csillag pettyezte sötétkékjét. A teliholdat nézte. „Miért van az, hogy apám sem a Sou-ungát, és sem a Tetsusaigát nem hagyta rám, csak a Tensaigát?” - Amikor egy ember kezében van, a kard mészárlást végez, amíg a világ véget nem ér… --a szerzetes maga elé meredt. Sötét volt. A tűz körül, a hatalmas fák között ültek. Sango visszatért egy vizes ronggyal. Kagome még mindig eszméletlen volt. Neki hozta. - Több ember próbált ennek a világnak az uralkodójává válni azáltal, hogy a Sou-ungát kereste, és úgy halt meg, hogy sokakat megölt. És az egyetlen, aki végül véget vetett ennek a küzdelemnek… --az öreg Myouga elhallgatott. - Inuyasha apja volt, szerinted –Miroku a tűzbe meredt. - Úgy van. A papnő megmozdult. A kis rókakölyök felkiáltott. A lány körbenézett. - Inuyasha… --felkönyökölt, Sango segítőkészen megtámasztotta –Hol van Inuyasha? - Inuyasha bármit megtehet, amit akar –Yaken, aki külön tűznél ült, mérgesen meredt a lányra. - Miért vagytok ti itt? - Nos, ez nem olyan, mintha Sesshoumaru nagyúr hátrahagyott volna minket, vagy ilyesmi… --Yaken dühösen fordította el fejét. Sanaé felkuncogott, mosolyogva vágott közbe. - Hátrahagyott minket. Yaken dühösen pattant fel, fordult Sanaé felé. Kiabált. - Ó, fogd be, fogd be! Oké, rögtön Sesshoumaru nagyúr után kell mennünk… - Nem tehetjük, Yaken… mert… Még nem köszöntük meg Kagoménak! A gnóm tátott szájjal meredt a lányra. Majd kifakadt, mikor Sanaé felállt. - Nem kértem, hogy mentsen meg! Az a lány magától csinálta! Sanaé nyugodtan, kezében kis csomagot tartva, odasétált a térdelő papnőhöz és a szellemirtóhoz. Mellettük még ott ült a rókakölyök, és a tűzmacska. Sanaé odatérdelt velük szembe. Elmosolyodott. - Igazán, köszönöm, hogy megmentetted az életem… életünk… --tette még hozzá gonosz vigyor kíséretében, mire Yaken kis híján megfulladt –Tessék. A papnő kezébe nyomta a csomagot. Benne Inuyasha nyakláncának darabjai voltak. - Nem vagyok biztos benne, hogy megvan-e az összes… de azt hiszem, segíthetek összefűzni. - Köszönöm. - Kíváncsi vagyok, vajon bárki más képes-e megállítani Inuyashat –Sango gondterhelten maga elé meredt. Mindannyian csöndben voltak. - Az az Inuyasha egy ostoba. Egyre több bajt okoz! –tette karba kezét Shippou, a rókakölyök. - Eredetileg Saya a hibás! –Myouga ugrált előttük oda-vissza. Majd felugrott egy gyökérre. –Saya! A fa mögött egy szellemalak szunyókált. - Mi az? Mi történt? –a lény hangja nyafogós, elég magas, és reszelős volt. - Nem te voltál az, aki azt mondta, hogy hétszáz évre lepecsételed? – Toutousai ránézett hatalmas, kerek szemeivel. Saya szemét dörzsölve előlebegett. - Ó, ez igaz? - De kíváncsi vagyok, miért kötött ki a Sou-unga a családom szentélyében? –a papnő Sayatól várt választ, ám Myouga megelőzte. - Elmondom neked a történetet az elejétől. Kétszáz évvel ezelőtt történt. Akkor halt meg Inuyasha apja. A Tetsusaigáról és a Tenseigáról hagyott nekünk utasításokat… és el is juttattuk őket a jogos tulajdonosukhoz. Ám a Sou-unga… Inu no Taishou vele együtt ránk hagyott egy problémát… A három kard, a Tetsusaiga, a Tenseiga és a Sou-unga, a világhódítás három kardjaként ismert, és megvan a képessége, hogy a három világot uralja. - „A három világot”? –a papnő bizonytalanul nézett rá. - „A három világ” a menny, a pokol, és az emberek világa. –Miroku ellökte magát a fa törzsétől –A menny az a föld, ahol az istenek laknak. A pokol Hádész birodalma, avagy a túlvilág. –a szerzetes belerajzolta a nevüket a földbe – az emberek világa az a világ, amelyben most élünk. - Mindegyik kard különböző világokhoz kapcsolódik –Toutousai vette fel a beszélgetés fonalát. –A menny Tenseigájának megvan az a képessége, hogy egyetlen suhintással százak életét menti meg. A pokol Sou-ungájának megvan az a képessége, hogy megnyissa a poklot és száz halottat idézzen meg egyetlen suhintással. És az emberek védelmére készült kard, a Tetsusaiga, száz ellenséget képes megölni egyetlen suhintással. - És mindjájukat Inuyasha apja forgatta? –Sango elképedve bámult rá. - Úgy hangzik, mintha kapzsi lett volna –Shippou nyers őszinteséggel kimondta, ami eszébe jutott. - Tehát mi történt ezután? –Sanaé kíváncsian félrefordította fejét. - Semmi jót nem tudtunk kitalálni, hogy mit lehetne tenni a karddal. –ismét Myougáé volt a szó –Végül Saya lepecsételte a kardot, és mi bedobtuk vele a Csontok kútjába. - Tehát így kötött ki a családom szentélyében… - Más világokban, míg csak kétszáz év telt el, a kút másik oldalán letelt a teljes hétszáz év –Saya a szakállát simogatta. - De hát, amikor Kagome keresztülmegy, miért nem öregszik meg? –Shippou kérdése megdöbbentette a papnőt, Saya válaszolt neki. - Ó. Talán a Csontok kútja csak ránk, szellemekre hat. - Van valami mód arra, hogy legyőzzük a Sou-ungát? –Kagome előredőlt. Saya felnézett. - Van egy mód. Tetsusaiga és Tenseiga –Kagome és Sanaé összerezzent. Saya feléjük fordult –A Sou-unga hatalma mindegyikükét felülmúlja egyenként, de ha a Tetsusaiga és a Tenseiga együttes erővel harcolnak, le tudják győzni. - Tetsusaiga és Tenseiga… --Kagome elképedt –Ha Inuyasha és Sesshoumaru egyesítik az erejüket… Csönd telepedett rájuk. Majd, az eddig csendben és távolról figyelő Yaken hátravetette magát, és nevetett. - Sesshoumaru nagyúr egyesíti az erejét Inuyashaval?! Ez őrület! Még ha a menny le is zuhan, ez sosem fog megtörténni! –a gnóm a földet verte öklével, ide-oda csúszott-mászott, s majd megpukkadt a röhögéstől. - Én így gondolom. - Egyetértek. Sanaé és Kagome szomorúan lehajtotta fejét. A papnő arcára remény ült. - Saya, nem tudnád ismét lepecsételni a Sou-ungát? - Ne beszélj sületlenségeket. Ezer év után az összes hatalmam elapadt. - Nem csak kétszáz év volt? –Sanaé sötét pillantást vetett rá. - Ó, olyan öreg vagyok… - Nem kellene olyan sokat rátámaszkodni –Toutousai reménytelenül meresztette rájuk hatalmas szemeit. - Ez igaz, ez igaz. Saya hasznavehetetlen –kontrázott Myouga. - Inuyasha sosem beszélt az apjáról mostanáig. Amikor megkérdezem, miért, azt mondja, hogy mert még csak nem is ismeri az apja arcát. Akkor miért hajtja állandóan, hogy „Apám kardja! Apám kardja!”? Miért próbál mindig mindent maga megoldani? –Kagome Toutousai tehenén ült, az öreg háta mögött. A csapat a levegőben utazott. Kiraran ott ült Sango és Miroku, a férfi vállába Shippou kapaszkodott. Aun hátán Sanaé és Yaken foglalt helyet. - Azért, mert a fiúk ilyenek –Miroku elmosolyodott, felnézett a kék égre –Az apjuk létezése mindig az elméjük hátsó részében van. Ez állandóan zavar téged. Amit az apád megtehet, azt te is megteheted. S egy nap túl akarod szárnyalni őt. Végül az apánkat állítjuk fel normának. - Tehát ha az apád túl nagyszerű, az valóban nehéz lehet –Shippou kényelmesebb pózba helyezkedett a szerzetes hátán. - Nos, azt hiszem, ez igaz! –fordult hátra felé a férfi, szeme elégedetten csukva volt. Shippou rémülten nézett át a válla felett. - Hé, mire vagytok hatással, ahogy beszéltek? –Sango dühösen lehajtotta fejét. - Nem. Ezt is az apámtól örököltem. Így végül ebben is felül kell múlnom őt. Egy csattanás hallatszott. Miroku szemén hatalmas monokli lilult. - Nem kell felülmúlnod őt! –fakadt ki Sango, aki Miroku előtt ült… - Talán, ha belegondolsz, Inuyasha ezért akarja megszerezni a Szent Ékkövet. Hogy olyan erős szellemmé váljon, mint az apja –Miroku megtapogatta szemét. - Úgy tűnik, mintha már nagyon is erős lenne, nem? –Sango nem igazán értette. Sanaé sem. - Annak a ködnek hihetetlen ereje van! –Kagome előre dőlt. - Úgy tűnik, hogy a Sou-unga ezt a helyet az erődítményévé tette- nézett a fekete felhőkkel ellepett égre Toutousai. A hegytetőn állva lenéztek az erődítményre. Toutousai felkiáltott. - Azok ott nagyszámú harcosok! - Mind halottak –mondta Miroku. - Nem számít, hogy mennyien vannak, egyetlen kemény harc lesz. –Sango előre lépett. - Körülbelül kétezren kell, hogy legyenek. Myougát, Sanaét és Sayat leszámítva, nyolc ember és két állat marad –Miroku hangja drámaivá halkult –Kétszáz ellenség személyenként. Sanaé felháborodva előre lépett. - Honnan veszed, hogy nem tudok harcolni? - Én… Hát… - De hogy győzzük le az élőhalottakat? –sietett a kérdéssel a férfi segítségére Sango. - Ha meg tudjátok gyengíteni a zombik szellemi erejét, legyőzhetitek őket –Saya összébb húzta magát –habár időbe telik. - Hé, Miroku, miért számoltál engem harcosnak? –Shippou ijedten meredt a szerzetesre. - Miről beszélsz? Számítunk a Rókatűzre –mosolygott a férfi. - Ú… ú, ez igaz? Yaken, tűzre van szükségünk, hogy lecsapjuk őket! Számítunk rád! - Megmutatom mindjájatoknak a botom hatalmát! –kiáltotta Yaken, egész testében remegve, kigúvadt szemekkel. Eleredt az eső. Kagome észrevette Inuyashat, nem is olyan messze tőlük. A fiú viszont nem látta meg őket. Egy kiáltással megindult, leszaladt a dombról. Sanaé meglátta Sesshoumarut, aki egyetlen csapással jópár élőholtat talált el. Kagome és Toutousai máris támadásba lendült, a tehén hátán utazva. A lány nyila sokakat ledöntött a lábáról. Ám mind talpra álltak. Ekkor azonban Toutousai tüzet hányt rájuk. Sokáig harcoltak. Kezdtek fáradni. Sanaé közelében nem volt senki. Hallotta, hogy mellette valami koppan. Hátranézett. A Tenseiga ott hevert a fűben. A lány felvette. Egy szellem lépett elé ekkor. Kagome odaszaladt hozzá, ám Sanaé védőpajzsával megégette a lényt. De a lány már nagyon fáradt volt… S, mikor egy óriási szellem magasodott fölé, s emelte fel Kagoméval együtt, nem tehetett semmit. Saya velük lebegett, hisz a Kagome hátára erősített hüvelyhez volt kötve. - A Tenseigáért jött. Sanaé rémülten ölelte át a kardot. A lény megfordult, hogy elvigye őket. Önkéntelenül felsikított. Az óriás egy vöröses színű teremben dobta le őket a kemény padlóra. A földön, egy hátborzongató külsejű férfi ült. Vörös szemeivel rájuk meredt. Vállán átvetve ott volt a Sou-unga. Kagome Sayahoz fordult. - Ki az? - Ő az, aki kétszáz évvel ezelőtt megküzdött Inuyasha apjával, Setsuna no Takemaru! Mély, hátborzongató hang érkezett a férfi felől, bár a szája nem mozgott. - Valami érdekeset hoztál. - Huh? Sou-unga birtokolja Takemarut! –Saya meglepődni látszott. - Takemaru, ezek a lányok olyanok, mint Izayoi. –a hang folytatta- Az az Izayoi, akit megöltél. - Izayoi? –a férfi lejjebb hajtotta fejét. - Ki az az Izayoi? –Kagome és Sanaé egymásra nézett. Saya válaszolt nekik. - Inuyasha anyja. - Akkor ő ölte meg Inuyasha anyját? –dőlt előre Kagome. - Gondolj arra, hogy Inuyasha milyen arcot vágna, ha megölnéd azt a lányt –a hang alattomosan nevetett, s a férfi felállt. Lassan, nyugodtan lépdelt feléjük. A lányok felálltak, és a falhoz hátráltak. Sanaé még jobban magához szorította a Tenseigát, s védőpajzsa nem derengett fel körülötte. Kagome iszonyodva ránézett a férfira. - Egy pillanat! Ne gyere ide! Sou-unga hegye megállt egy kicsivel a lány torka előtt. - Ti lányok vagytok Izayoi –a férfi szeme gyűlölettől felizzott –Azok a nők, akik egy szellemet szeretnek, ugyanolyanok, mint a gyűlölt Izayoi! A férfi suhintott, ám a papnő elhajolt. A két lány elszaladt. Kagome szembefordult a férfival, maga elé tartva a Sou-unga hüvelyét. Ám a kard erősebbnek bizonyult. Kagome a falnak csapódott. Sanaé elé állt. A Tenseigát magához szorította. Nem szólalt meg, tudta, fölösleges. A férfi felemelte kardját. - Halj meg! A kard megakadt. Sesshoumaru vállát Takemaru vállának nyomta, s Toukijin és Sou-unga sercegve egymásnak feszült. Sanaé meglepődött. - Sesshoumaru!